2014. február 28., péntek

"Az igazság odaát van"

Sziasztok!

Az utóbbi időben ismételten belehabarodtam az X aktákba. Amióta észrevettem, hogy hétköznaponként megy a sorozat a tévében, 9-kor menetrend szerint belesüppedek a fotelba, és 10-ig ki se mozdulok onnan ;) Mindig is vonzottak a paranormális dolgok, a földönkívüli intelligencia létezésében is biztos vagyok. Ez a sorozat pedig pont az ilyen megmagyarázhatatlan eseményekről szól. A legtöbb sorozat nem köt le, szám szerint hármat követtem eddig végig.
Kislányként a Rex felügyelőt néztem a SAT 1-on, szótárral a kezemben. Előző nap lefordítottam az előzetest a teletextről, mikor ment a sorozat, be volt kapcsolva a teletextes felirat, és vadul körmöltem az idegen szavakat. Ezalatt felvettük videóra az aktuális részt, majd miután kiszótáraztam mindent, újra néztem azt. Gyakorlatilag innen tanultam meg németül.(És persze Tobias Moretti-ről álmodoztam :P)
Aztán már tiniként a Babylon 5-ért (és Jason Carter-ért) voltam oda, hajj de még mennyire :D
Aztán végül jött az X akták. Már az első rész után tudtam, hogy ennek függőség lesz a vége xD És bizony így lett..... Aki ismer, az tudja, hogy napi szinten teszek utalásokat, sőt az sms jelzőhangom is a főcímdal :D 

Szóval részemről végzetes a dolog :D Arról nem is beszélve, hogy eszméletlen nagy "shipper" vagyok, minden részt úgy néztem végig, hogy "jajj de szép pár lenne Mulder és Scully, de  ne legyenek, mert azzal tönkre vágnák a sorozatot, de na....." Ráadásul sok X aktás rigolyám van, amivel egy kívülállót az őrületbe tudok kergetni, a hozzám hasonló rajongók pedig elismerően bólogatnak. Pl. emiatt >>>utálom<<< a méhecskéket is, alattomos kis jószágok (ha nem érted, nézd meg az első nagy filmet, és rájössz, mit ábrázol a rajz)
 

A másik, ami miatt megfogott a sorozat, az az, hogy végre nem egy magas, nagy mellű, üresfejű, szőke cicababa a főhősnő. Én sose szerettem az ilyen sorozatokat/filmeket (pl Baywach és társai). Szóval felüdülés volt számomra Gillian Anderson látványa ^^ Egy alacsony, csinos, (és nem pálcika két dudával) nő, akin alig van smink, és gyönyörű vörös haja van. Olyan, aki mellett simán elsétálnál az utcán, mert nem kirívó. Ami pedig külön plusz pont, hogy a színésznő természete is nagyon szimpatikus :)





És hát ugye David Duchovny..... <3 Ő egy külön fogalom, a Mulder névvel együtt ^^ Mocskos jó színész, és szimpatikus férfi, habár a felesége nem lennék (akit érdekel, keressen rá, miért :P)

Igazából úgy jött ez az újbóli őrület, hogy volt kolléganőmmel beszélgettünk arról, hogy kinek ki volt a gyerekkori plátói szerelme, és hát Mulder ügynök mindkettőnknél az első helyen landolt :) Aztán mikor rájuk kerestem a neten, töménytelen cikket találtam arról, hogy a két színész a való életben egymásra talált, és egy párt alkotnak. Nem tudom ebből mi igaz, de ez elindította a lavinát..... Meg hát ugye anno, amikor elkezdtem agyalni a képregényemen, még nem voltak arcok és nevek előttem, csak abban voltam biztos, hogy lesz két tanár, akiknek hasonló baráti kapcsolata lesz, mint a két FBI ügynöknek. És 2009. nyarán azt álmodtam, hogy filmet csináltak a képregényemből, és David Duchovny játszotta az egyik tanárt, míg kolléganőjét Gillian Anderson. Így lett hát Thomas-ék osztályfőnöke Gillian, míg az elsősöké David ;) Meg hát az én művésznevem se véletlen lett Dana... ;)

És ugye a neten rengeteg fanfic-et találtam, volt köztük kifejezetten jó, és kifejezetten rossz is. De alapvetően két fajta fanfic létezik: Scully + Mulder = nyáltenger, VAGY Mulder + Scully = pornó. Nekem egyik se jött be igazán, a pornósok közt volt 1-2 kulturáltabb, el is kezdtem firkálgatni hozzá, majd  saját sztorikat szövögetni, de én a toll forgatáshoz nem nagyon értek. Ezért,

Ha valakinek van saját X akták története, vagy szívesen írna egyet-kettőt, és
a történetéhez szeretne illusztrációt is,
NE HABOZZON megkeresni engem!






Kellő mennyiségű sztori esetén külön blogot illetve facebook oldalt indítanék ennek a projektnek. A rajzaim a fent látható stílust követnék. Nem feltétlen kell csak és kizárólag X akták részeket és alternatív végeket írni, ha te abban látsz fantáziát, hogy Scully és Mulder befüveznek a Cigarettással, és másnap az Ezeréves Sólyom fedélzetén ébrednek, és harcba szállnak Darth Vader ellen, én abban is szívesen benne lennék :D Szóval ezeknek a fanfic-eknek csak a képzelet szabhat határt, más nem. Remélem, minél többen ragadtok tollat, és kialakítunk egy kis X-közösséget ;) Sok sikert és jó ihletet mindenkinek!

Dana



Hi my dear blogreaders,

As you cn see, my favourite tv series is The X files ^^ I always believed in paranormal activity and the aliens, so this series is perfect for me ;) As I was a child, I also loved Rex. It's an austrian series, and I was watching it in German, so that's the reason I can speak German so good :D The other favourite was the Babylon 5, of course. And now-again The X files :)

I am a big shipper, as you can see in my first drawing <3 I always hoped Scully and Mulder become a couple, but I know it wouldn't be so good, because of the story. I can't imagine that Mulder screams "Scully I love you, please kiss me, you are more important to me than the aliens" or something like that :D

And the other reason of my jonesing is Gillian Anderson. She is a short, pretty, red-haired women without lots of make-up. She is a natural beauty :) Most of tv series has a tall, blond, little stupid female character, who has a big breast.... But Gillian is so different, and I like her so much :)
And of course David Duchovny <3 Most handsome FBI agent I ever watched on tv :P

I also like the fanfictions. But these are soooo.... sexy if you know what I mean :DDDD I really like to illustrate X files fanfictions but I wouldn't like to make a porn xD

As you can see in the Hungarian blogpost, I already made my agents as comic characters.

So if you have a great story about Mulder & Scully 
and you would like to have some drawing to your characters
please write to me! ;)

 If we have enough stories, I'm going to create a blog and a facebook page for our X files ;) You can also mixed tv series with movies. There is no limit ;) So common, write to me ;)

Ich spreche auf Deutsch auch, deshalb könnt ihr mir auf Deutsch schreiben!


Have a nice evening!
Dana

2014. február 22., szombat

Only Human III.

Sziasztok!

Mivel a III. kötet szanaszét van, és sokat kell keresgélnie annak, aki most csatlakozott hozzánk, viszont egyben el akarja olvasni az eddigi történeteket, azoknak és persze a tősgyökeres Olvasóimnak is, összeszedtem egybe az eddigi 3 kötetet :)

 Jó szórakozást! :)

Az első 2 kötet cakkompakk elérhető ezen a linken: Only Human - A rocker is ember I-II.

A III. pedig íme:

3. fejezet: Love error
12. fejezet


Bátorkodom megjegyezni, hogy a "Szinusz-koszinusz-fejbelövitusz" című fejezetben a matek példát direkt csesztem el ;) Többen jeleztétek, hogy rossz a megoldás menete, és nem lehet csak úgy leosztogatni. Nos, ez így igaz, viszont ez az Anett által elpuskázott feladat fog egy hatalmas lavinát elindítani majd az V. kötetben. ;) De ne szaladjunk ennyire előre ^^

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS

Sok-sok ember biztatását szeretném most itt megköszönni. Most kivételesen nem fogok név szerint említeni senkit, mert annyi nevet kellene ide írnom, mint égen a csillag. :) Elég nehéz éven vagyok túl, aki követi a blogom, tudja miről beszélek. Sokszor nagyon nehéz volt a mindennapi rossz dolgokon felül kerekedni, és alkotni, de amikor olvastam a kommentjeiteket, válaszaitokat, erőt vettem magamon, és csak azért is neki ültem, ha kellett, az éjszaka közepén. Egy nagyon hosszú alkotói válság is közbe szólt, úgyhogy ez a kötet a túlélés kötete :) A IV. részbe már újult erővel vágtam bele, tele vagyok új ötletekkel, úgyhogy az Only Human hamarosan folytatódik! ;)


Addig is millió puszi:
Dana

2014. február 21., péntek

12/4. fejezet: Akasszák a hóhért, avagy rettegj 9. évfolyam!

Sziasztok!

Elérkezett tehát a vég, ezzel a fejezettel zárul a harmadik kötete az Only Human - A rocker is ember képregénynek :) 4 év munkája, sok-sok ezer rajz, firka és vázlat, megszámlálhatatlan mennyiségű lap és jegyzetfüzet és átvirrasztott éjszaka a "termés". Egy álom, mely napjainkban már a saját útját járja, általatok.
Köszönöm, hogy meghallgattatok. Legközelebb már a IV. kötettel jelentkezem! ;) Addig is jó szórakozást kíván:
Dana Mitzy


2014. február 14., péntek

12/3. fejezet - Akasszák a hóhért, avagy rettegj 9. évfolyam!

Sziasztok!

Utolsó előtti felvonáshoz érkezett a III. kötet, mához egy hétre zárul a gólyaavatás ;) Mivel ez is egy minifejezet, írok pár sort, hogy ne 4 képből álljon ez a bejegyzés ^^ Délelőtt a szakmai továbbképzésen gubbasztva arra gondoltam, megosztom veletek ezt a nyomorult Valentin - Forever Alone napomat, de aztán letettem róla. xD Inkább a múlt hét péntekemről mesélek egy picit Nektek :)

Településünk romániai testvérvárosa, Kisiratos meghívta a hivatali dolgozókat egy farsangi mulatságra, így múlt hét pénteken még az országban se voltam :D Két hete, ha hiszitek, ha nem, megéreztem, hogy a február 7-e rendhagyó módon fog lezajlani, ezért január végén feltettem az előző bejegyzést, és időzítőre állítottam, hogy ha bármi akció történik, akkor is legyen "anyagosztás" És hát akció volt bőven, mivel az egyik kollégámnak szülinapja volt, ezért alap volt a véralkohol szint egekbe szökése.....
Na már most, az első gondolatom az volt, hogy Thomas szintjére amortizálom magam. Hm, nem tűnt túl jó ötletnek, nem egy ilyen helyen kéne kiütni magam. Még akkor sem, ha egy über-gané fos héten voltam túl..... A hétfő mindig szar, a múlt heti pedig torony magasan vitte a prímet..... A kedd, ha lehet még annál is szarabb volt. Szerdán már ott tartottam, hogy felmondok, és egy lakatlan szigetre cuccolok. Csütörtökön már lakatlan bolygónál tartottam.... Két esélyes volt a dolog, vagy a pszichiátrián kötök ki, vagy belefojtom magam az élővíz csatornába..... Ebben a hangulatban indult a péntekem is, déli 12 órakor megállt az idő, és az istenért se lett volna 1 óra.....-.-" Aztán délután boszorkánykodtam egy kicsit, raktam kártyát 3 kollégámnak, előtte meg magamnak. Aztán irány külföld.
Itt elöljáróban szeretném kihangsúlyozni a románok vendégszeretetét. Mintha valami urak lettünk volna, úgy ugráltak körül minket :) 1-2 ember ismerős volt, általános iskolában sokat jártunk ki a sulival Romániába :)
A vacsora, némi bor és a fellépők után kezdődtek a problémák. xD A mulatós-lakodalmas zenével nem is lett volna problémám, azzal már sokkal inkább, hogy táncolnom kellett xDDDDD Én legendásan fos táncos vagyok, a ritmusérzékem valahol a nulla és a mínusz végtelen között stagnál..... Örültem is gimiben, hogy tánc és dráma órán volt elmélet, ellenkező esetben pótvizsga várt volna rám..... De én ezt ott akkor hiába bizonygattam, momentán senkit nem hatott meg :DDDDD Furcsa módon, életemben először nem kaptam pánik rohamot az emberek között. Én nagyon nem bírom a zsúfolt helyeket, képes vagyok elájulni, ha egy ilyen terembe be kell mennem..... De most nem lettem rosszul, sőt (nem röhög) táncoltam is, már ha azt a szarógalamb tipegést annak lehetett nevezni xDDDDD

Szombat este kiforrt a hatása a pénteknek, egy régóta húzódó történetszálat sikerült így lezárnom a képregényben. Az V. kötetben be fog lépni egy új szereplő, aki jelentősen összekuszál majd 1-2 dolgot, tudtán és akaratán kívül. És eddig SEHOGYAN se sikerült ezt helyrepofoznom és kibogoznom..... Majd ha elérünk odáig, és kiderül a titok, elárulom, mikor és hogyan jöttem rá a megoldásra, és a család mennyire nézett emiatt ott akkor nagyon hülyének ;)

De addig is, nézzétek meg, hogy a 4/D hogyan avatja be az elsős osztályát! ;) Jó szórakozást mindenkinek! :)


2014. február 7., péntek

12/2. fejezet: Akasszák a hóhért, avagy rettegj 9. évfolyam!

Sziasztok!

Ebben a minifejezetben a 4/B fogja beavatni a 9/A osztályt. Igazából azért a szívem csücske ez a rész, mert itt értem el a 4.000 rajzot!!!!! ;) Négyezer kis négyzet, benne négyezer történetdarab, amik egy teljes sztorivá állnak össze. Szinte felfoghatatlan. 5 év munkája. Most már a fejemben is kevesebb a kitöltetlen űr, közel 90 %-a megvan a teljes 8 kötetnek. De napról napra jutnak eszembe újabb történetszálak, újabb ökörségek, úgyhogy semmi sem végleges. A személyes ismerőseim gyakran kérdezik, hogy mi lesz XY-al meg YZ-vel, de higgyétek el, még én se tudom xDDDDD Csak a Gillian-David, és az Anett-Marc párosok biztosak, a többieké még nem került véglegesítésre. Stien-Simonetta ügyére is van egy ötletem, csak még nem tudom, mennyire fog passzolni a teljes történetbe. Jamie-t is becsajoztatom, csak még nem tudom, hogyan xD Mostanság elég romantikus hangulatban vagyok, ezért hanyagolom ezt a témát, mert nem akarok nyáltengert csinálni az Only Human-ból xD Na és ugye Thomas..... Lövésem sincs, mit kezdjek ezzel a hülye gyerekkel :DDDDD 

Csak egy a biztos, az, hogy most a 9/A osztály átesik a "híres-hírhedt" beavatáson! ;)
Jó szórakozást Mindenkinek!