2013. július 27., szombat

5. fejezet - A végzet listája

Sziasztok!

Mielőtt belekezdtek az új fejezetbe, tegyünk egy kis kitekintést, hogy érthető legyen a sztori. :)

Ha emlékeztek, az első kötetben Thomas-ék összekötötték a bajuszt a menzán egy kis buzgó mócsing elsős gyerekkel. Ha nem rémlik, akkor sincs fegyelmi, ezen a linken megtaláljátok a szóban forgó fejezetet (tessék elolvasni, mert így nem fogjátok érteni az újat). Emiatt az akció miatt Thomas-t másnap behívatta az igazgató, hogy közölje vele büntetését, történetesen ugyanis az ő unokájával fedeztették fel a kuka legmélyének titkait... Amennyiben ez se rémlik, mert régen volt (istenem, már 2 éve!!!), és kíváncsiak vagytok, mi volt a bünti, ezen a linken megtaláljátok.

Mivel ezt a gyereket azóta is ott piszkáják, ahol tudják, így Harry retteg a gólyaavatástól, és azt követő gólyabáltól. Amikor kap egy fülest, hogy Thomas-ék osztálya fogja avatni őket, Harry pánik szerűen osztályt vált, így ezt a napot már az 1/C osztályban (ide jár Jamie //=> finn mániás srác Thomas-ék osztályából// húga, Emily, és annak barátja is) kezdi meg. De pechére semmi sem úgy alakul, ahogy szeretné, viszont félelmeivel nincs egyedül. Hogy miért? Válasz ebben a fejezetben ;)

Jó szórakozást! ;)







Újabb rajzok

Sziasztok!

Született pár új művem, amiket most Nektek is megmutatok :)
Lorenzo Lamas:






David Caruso:



Sunset with castle:
 

Polar lights:



Remélem, elnyerte valamennyi a tetszéseteket :)
Hope you like them :)

Dana

2013. július 19., péntek

Közös kiállítás Hidvégi Gábor művész úrral

Sziasztok!

Ismételten megmutatom a falunak, mivel töltöm a szabadidőmet, hétvégéimet. 2013. július 18-án ugyanis megnyílt a községi könyvtárban (Lőkösházán) a Hidvégi Gábor művész úrral közös tárlatunk. Lehet jönni bátran megnézni a munkáinkat :)
Csináltam pár fotót is :) Itt még az asztalon van minden cuccom, egymás hegyén-hátán... :D






Itt pedig már a falon, illetve a paravánon :)











Az elülső 5 paravánon található a Goth Rózsaszirmok verseny JELENLEGI első három helyezettje: Gyimesi Anett, Balogh Kitti és Pataki Anita portréja is :)








Továbbá a könyvtár belső részében a Goth Rózsaszirmok további 6 modelljéről készített portrém látható.
Kiss Katalin, Princess Material, Adolfina Van Roy:


Bartalus Laura és ismételten Pataki Anita:


Molnár Flóra Tamara Molli, Mészáros Henriett (jobbról az utolsó két rajz):



Most pedig a Művész úr munkái következnek:








Az ő festményeit könnyebb volt fotózni, mert egy helyen vannak :D

A kiállítás augusztus 20-ig lesz látható, mindenkit szeretettel várunk :)


További szép estét Nektek!
Dana


Hi all!
  
One of my friend, called Gábor Hidvégi, and me decided to make a common exhibition during this summer. So from Thursday you can see our drawings and paintings in the Lőkösháza's Library ^^ The first couples are my drawings, and you can find the name of the models too. The last couple are of course Gábor's paintings.
I hope you like our art :)


Have a nice day to everyone!
Kisses

Dana

2013. július 12., péntek

"I think, this is the beginning of beautiful friendship"

Sziasztok!

És igeeeen, végre találkoztunk levelezőtársammal, Katival múlt vasárnap élőben ^^
Hiper-szuper nap volt, csak olyan hamar vége lett :( Igaz, a tali hete nekem totális káosz volt, meg rohangálás, szóval nem jutott időm felfogni, mire is készülünk :D De lehet így volt a jó, mert csak Budapest előtt nem sokkal kezdtem izgulni, hogy most mi is lesz. (de annyira belefeletkeztem a gondolataimba, hogy már Rákoson le akartam szállni, pedig ott meg se állt a vonat xD) Végül is a peronon láttuk meg egymást másodjára élőben. Az első találkozás a Nightwish koncerten esett meg, csak akkor még nem tudtunk egymásról xD Méterekre álltunk egymástól azon az estén :DDD Így alap volt, hogy elzarándokoltunk a Papp László sportcsarnokhoz, amolyan nosztalgia délelőttöt tartva :D Aztán rájöttünk, hogy nem vagyunk Pestiek, nincs térképünk, és lövésünk sincs, merre menjünk xDDD Végül némi telefonos segítség után mindent megtaláltunk, és a nemmondjukkimilyennevű gyorsétteremben (tudjátok, idióta bohóc, "boldog kaja" menü stb, de ez itt nem a relám helye) megebédeltünk (nesze neked norbiápdét) majd órák hosszat beszélgettünk ^^ Mindketten imádjuk a Nightwish-t és a rajzolást, szóval volt téma bőven :)
Bekeveredtünk egy teaboltba is, a gyönyörű csészék, és a teaillat bevonzott minket. Az ott kapott teaminta most is itt illatozik a szobámban ;) Aztán elsétáltunk hazácskánk legngyobb cirkusza, a Parlament előtt (Tudjátok miért van rajta kupola? ....... Ki látott már lapos tetejű cirkuszt....). Majd mint az igazi jó vidéki turisták, nekiálltunk fotózkodni (Katit nézzétek, az én nyominger fejem nem lényeg xD):

 




Majd végül a Hősök Terénél lyukadtunk ki, ahol valamiféle tüntetés volt, úgyhogy gyorsan kereket oldottunk... Még a végén valami tévécsatorna levideózott volna minket, soha le nem mostuk volna magunkról azt, hogy nem csajos napot tartottunk mi ketten Pesten, hanem tüntetni mentünk xDDD

Végül a Keletiben váltak el útjaink, de előttte még a váróban spoilereztem, és megmutattam Katinak az Only Human soron következő két fejezetét, meg a továbbiak vázlatát (tudom, pukkadjak meg :P....). ÉÉÉÉÉs kaptam tőle egy csodaszép rajzot is ^^ Még régebben szokás szerint Oceansoul-kodtam egy sort (=tele volt a tököm a világgal, és a sok idióta baromarcú pletykafészkekkel). Ő meg rajzolt nekem, hogy jobb kedvre derüljek *_______* Most ez a rajz az asztalom előtti falra van kiragasztva, hogy mindig lássam, ha alkotok!
Íme: A képen Tuomas, ő és én vagyunk, a szöveg pedig önmagáért beszél:





Kati további munkái megtekinthetők a DeviantArt oldalán: Kianenn


Remélem még sok ilyen fantasztikus közös napunk lesz, mert én nagyon élveztem ^^ Köszönöm még egyszer! ;)



További szép estét mindenkinek!
Üdv, Dana


Hi all!

Last sunday I finally met with my penfriend, Kate. We spent a lovely day in Budapest! We actually met last year in the Nightwish concert, but then we didn't know each other :DDD So last sunday was THE day, when we saw each other face to face. She's a really cute and lovely girl ^^ We both love Nightwish, so first of all, we visited the Papp László stadium, where the concert was last year. After then we visited some sightseeing and about 1 pm we had lunch in a fast food restaurant. We both love drawing, so we talked about it so long. We also visited a small tee shop, where we got a little pattern from a fruit tee. It smells so good ^^ Afternoon we take a long walk by river Duna and we take some photo in front of the Houses of Parliament (you can find them in the Hungarian blogpost). After then we visited the Heroes' Square, but there was a demonstracion, so we moved on xDDD
About 7 pm we were again at the railway station. Before travelling home, we talked a lot, and I showed her the next two chapters of my comic :) And I got from her a beautiful drawing *_____* (you can also find it in the Hungarian blogpost) She made it to me, when I was so blue. She wanted to make me happy ^^ If you liked her style, please chek her DeviantArt page: Kianenn

I hope we're gonna have more beautiful days like this ^^

Have a nice day to everyone!
Kisses, Dana

2013. július 5., péntek

Nyári tervek

Sziasztok!

Itt a nyár, itt a meleg, a napsütés és a szabadság. Már akinek... Előreláthatólag idén is végig dolgozom a nyarat, így szokás szerint csak a gép előtt ülve bámulom majd a szebbnél szebb tájakat, tópartokat és üdülőket... -.-"
Ettől függetlenül tele vagyok tervekkel, és a munkám nem tud megállítani abban, hogy ne valósítsam meg őket ^^ Először is, vééégre találkozok levelezőtársammal (hosszabb bejegyzés a vasárnapi találkozó után;) ). Már alig várjuk mind a ketten :D A tavalyi Nightwish koncerten méterekre voltunk egymástól, csak épp akkor még nem ismertük egymást Katival :) Szóval, alig várom már a vasárnapot ^^

De előtteszámot kell adnom szombaton a finn tudásomról (???) szombat délután Áginak, a tanárunknak :/ Egy hónapja tanulok rendesen finnül, és nagyon élvezem ^^ Gimiben kezdtem el még finn szakkörön a nyelvtanulást, de érettségi után valahogy abbamaradt. Aztán belebuzultam a Nightwish-be, és önszorgalomból ismét elkezdtem, de szinte mindent efelejtettem... Kb 2 hónapja léptem be a Békéscsabai Finn-Magyar Baráti Körbe, ami heti rendszerességgel szervez órákat. Azt hittem tudok finnül, de az első óra után rá kellett jöjjek, hogy az én tudományom a Nightwish, a Teräsbetoni és a Korpiklaani dalszövegekre valamint a "perkele" szóra korlátozódik xD De nem adom fel, egyet megígérek most itt Nektek: Lesz még olyan blogbejegyzés, amit Finnországból fogok közzétenni...

A következő betervezett dolog egy helyi kiállítás összetákolása az egyik helyi művész barátommal. Hála az égnek itt "Parasztfalván" rengeteg tehetséges művész él, és ami ennél is jobb, hogy nem ellenségként meg vetélytársként tekintünk a másikra. Meg jó tudni, hogy vannak hozzám hasonló zakkant elmék a közelben :D Szó, ami szó, már összekapartam kb 25 grafikát meg pár vállalható festményt, aztán hó hözepe fele felhányjuk őket a könyvtár szekrényeinek tetejére, és lehet majd nézelődni, ne adj' Isten vásárolni. Teszek fel majd ide is képeket, Gabi festményeitől leszakad majd az állatok :]

Időközben megint rámjött az ötperc, ami bolondórává fejlődött, így belekezdtem két hosszabb terjedelmű novellába is. Nem tudom, mikor teszem majd közzé őket, mert rühellek gépelni...
Az egyik egy elvont történetű, sok gondolkodást igénylő, képekkel illusztrált kis történetecske lesz egy Művészről, aki nem találja helyét a világban, és nem érti, miért nem lehet normális élete, miért a művészet uralja tetteit. Leginkább Madách: Az ember tragédiájához hasonlítanám, de sok más regény, film, valamint saját élmények is hozzájárultak ehhez a művemhez.
A másik történet egy tanárról, és egykori diákjáról szól, akik között valami megmagyarázhatatlan kapcsolat kezd kialakulni. (nem nyálas denielsztíl koppintásra kell gondolni :P)
Meg, hogy őszinte legyek, van tervben egy harmadik is, de az még annyira kezdetleges, hogy csak annyi van meg, hogy az arkangyalokról meg egy kislányról fog szólni... Semmi egyéb, szóval ez még várat magára :D

Na meg hát itt az Only Human is, hó közepe fele jön a következő fejezet, augusztusban még egy, ami hosszabb lesz, és ugye folyamatosan rajzolom a továbbiakat is. Még idén szeretnék valami "különszám" félét, Ami az Only Human-ből kimaradt címmel. Ide olyan diákcsínyeket meg marhulásokat szánok, amik csak magyar nyelven érthetőek, vagy olyan poénokat tartalamaz, ami nemzetközi szinten nem érthetők (pl Győzikés, Kiszel Tüncis meg Lagzi Lajcsis beszólások, nyelvjátékok stb) Meg ha rászánom magam, nyitok egy új, angol nyelvű blogot a képregénynek, és elkezdem lefordítani angolra.... de ha nyerek a lottón, esküszöm felfogadok egy írnokot meg egy tolmácsot xDDDDD


És hogy ne csak a komoly dolgokról írjak: ma bementem a boltba, vettem egy fél literes kólát. Ez eképp zajlott: bemegy - köszön - kosarat vesz - hűtőből kiveszi a kólát - odamegy a pulthoz - fizet - távozik. Fasz figyelte, hogy az üvegen nevek vannak....... de mást nagyon foglalkozatott, így most a falu jó népe azon agyal, ki az a Dániel, aki miatt ilyen nevű üdítőt választottam xDDDDD



További szép estét, és kellemes nyarat kíván:
Dana


Hi all!

It's summer: hot,  sunshine and freedom. But of course, not for me -.-" I have to work during the summer, but never mind, I have a lot of plans!

First of all, this sunday I'm gonna meet with my penfriend ^^ Last year both of us visited the Nightwish concert, but we never know each other yet. But this weekend we're gonna finally meet ^^

But before the meeting, I have to write my finnish essay saturday... i'm learning this language since 2 month, but I learned it when I was a teenager. But I finished it. When I got to love Nightwish, I started it again, but I almost forgot (except Nightwish, Teräsbetoni and Korpiklaani lyrics and the word perkele) :D Never mind, I'll promise you: there will be some blogposts, what I will write in Finland ;)

In this month I'm gonna have a exhibition in my town with one of my best friend. I have 25 drawings, so if you're gonna visit Lőkösháza, take a look at them ;) (haha good joke, isn't it? :D)

And I'm writing 2 novels, but I really hate typing, so I don't know, when will it be available on this blog.... Sorry, but i really hate typing...-.-"
The first novel is about a painter, who don't know why is she living and what is the sense of her life. The second one is about a techer and his ex-student. They're have a stange relationship, but you shouldn't thing any kind of TOO romatic story :D It's really not my bag :D

And at least: This year I want to translate my comicfrom Hungarian into English. Maybe I'll open a new blog for it ;)


So have a nice evening and a happy and sunny summer to everyone!
Kisses,
Dana