… Egy könnycsepp indult el az arcán.
Szép lassan csordogált, meg-megcsillant, majd mikor az állához ért, megtorpant.
Nem csöppent le csak akkor, amikor a második legördülő könnycsepp is elérte az
első, még gondolkodó cseppet. A meg nem evett mézeskalács azonnal elnyelte a
férfi lehulló könnyét. Majd a következőt, és az az utánit is. Tom szünet nélkül
zokogott. Arcát két tenyerébe temette, hogy senki se lássa nyomorát. Beszélt
is, de nem összefüggően. A kutya nézte gazdáját, amint felnőtt, meglett
férfiként úgy sír, mint Sunny, amikor elesett és megütötte magát… Hüppögött,
levegőért kapkodott, arca és szeme vörös volt, de nem tudta abbahagyni a
sírást. Az eb tett egy tétova mozdulatot és egy szűkölő hangot. Már nem is fájt
az a comb. Rosszabb volt így látni gazdit. A kan lassan felállt. Tomra emelte
tekintetét, a férfi pedig őrá. Kinyújtotta kezét a kutya felé. A tett pár
lépést, lenyalta a könnyet gazdája kezéről, majd odabújt hozzá. Tom szorosan
magához ölelte házőrzőjét. Hangosan zokogott… A kutya pedig vele együtt
szűkölt…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése