Ebben a pillanatban hallották, amint
csattan az ajtó. A három férfi egyszerre pillantott a foltozott bejáratra.
Hirtelen mindegyikük arra gondolt, hogy Sunny végig itt volt, és… Az nem lehet.
NEM hallhatta meg ezt a beszélgetést! Túl kicsi, hogy megértse. Majd ha nagyobb
lett volna, természetesen elmondták volna neki az igazat, de nem most. Pláne
nem Mikuláskor.
-
Ugye
ezt nem hallgatta végig… - mondta döbbenten Marcus.
-
Sunny!
– kiabálta Edgar, majd mind a hárman elindultak az ajtó felé.
A
két fiatalabb fivér kirohant, a kislány keresésére indultak, hátha jóvátehetnek
még mindent. Csak Tom maradt az ajtóban. A lépcsőt bámulta. Ott hevert a szív
alakú mézeskalács. A drága sütemény most darabokban hevert a hóban. Eltörött a
szív. Sunny szíve. Tom most döbbent rá, hogy összetörte egy ártatlan gyerek
lelkét. Elvette a gyerekkorát, az álmait, és lehet, hogy az életét is. Kezébe
vette a darabokat. Próbálta összeilleszteni őket. Nem ment. Hiányzott egy darab
belőle. Vajon hol lehet? Szétnézett, hátha megtalálja. De nem lelte sehol. Csak
bámult maga elé, egy törött mézeskaláccsal a kezében, és egy törött szívvel a
lelkében. Belegondolt, hányszor nevetett rá a kislány. Hány vidám percet
szerzett a keserű élete során… Sokat. Nagyon sokat. Tom rájött, nem is ő a
család feje. Nem ő tartja együtt ezt a négy embert. Ő folyton csak a pénzre
gondolt, és irigykedett nővére tömött pénztárcájára, miközben ő elpazarolt hat
évet az életéből. Hat csodálatos évet. Mert akármekkora szegénységben éltek,
egy valamiben sosem volt hiányuk: a szeretetben. Ő meg kiakadt egy vacak
mézeskalácson, belegázolt egy ártatlan pici lány lelkébe… Az ő Sunny-ja
lelkébe.
Eszébe jutott, hogy minden szülinapjára
rajzolt egy hatalmas tortát. Marcus-szal és Edgarral feldarabolták, tányérokra
tették, és eljátszották, hogy megették. Egyszer az a hülye Edgar tényleg
lenyelt egy darabot a papírból… Mindenki nevetett, boldog volt, csak ő nem.
Tavaly karácsonykor meg Sunny szétvágta a függönyt, és a darabjaival befoltozta
a kesztyűjét, hogy ne fázzon Tom keze, miközben vágja a fát. De ő, ahelyett,
hogy megköszönte volna, veszekedett vele… Pont Szenteste… Akkor is megdorgálta,
amikor leszedte a kertből a virágokat… Pedig ő csak kedveskedni akart. Meg
amikor még pólyás volt, egyedül az ő karjaiban tudott csendben lenni, és csak
akkor aludt el, ha ő mellette volt… Hogy mondhatta… Hogy gondolhatta azt, hogy
ez a csöpp gyerek nem szereti őt… Miközben ezen mélázott, a lassan szállingózó
hó fehérré varázsolta hosszú, fekete haját, és már szinte belepte a kezében a
mézeskalács egyik darabját. A másik darab viszont időközben eltűnt! Megehette a
kutya, mert olyan jóízűen nyalja a száját… Tom iszonyú dühös lett.
-
Ez
Sunny szíve!
Mordult fel a férfi, majd hatalmas
erővel sújtott le a jámbor eb combjára. Az ütés nagyot csattant. Az öreg
keverék nyüszítve szaladt arrébb. Alig tudta vonszolni a lábát. Öreg kutya
volt, lehet el is törte ez az ütés a csontját. A kutya összegömbölyödött a háza
előtt. Nem értette, miért bántották. Arra se volt ereje, hogy bemenjen az
óljába. Tom elindult felé. Meg kell bosszulnia a megevett mézeskalácsot. Ahogy
Tom felemelte a kezét, a kutya már előre nyüszített. A szemében könny gyűlt
össze, kérlőn nézett gazdájára. Még egy verést nem élne túl… Ezt tudta Tom is,
de akkor se hagyhatja büntetlenül a dolgot. Már lendítette a kezét, mikor reccsenést
hallott. Lenézett a lába elé. A mézeskalács hiányzó darabja volt ott. Kutyája
csak elvitte, de nem ette meg. Csak körbenyalogatta. Tom a darabokat nézte.
Majd tekintetét a félelemtől és fájdalomtól reszkető ebre emelte. Majd ismét a
lába melletti romhalmazt bámulta. Lerogyott a hóba. Ezt a jószágot is
ártatlanul bántotta, épp úgy, mint Sunny-t. Kis híján megölte kutyáját egy
olyan bűnért, amit valójában nem is az eb követett el. Hisz ő miatta ejtette el
Sunny a mézeskalácsot, miatta tört darabokra, nem a vén keverék kan miatt. De
mégis az ő combján csattant a dühe. Neki fáj az ütés, az ő szeme reszket a
félelemtől. Hisz a gazdáját nem bánthatja a kutya. Némán, védekezés nélkül
tűrte volna, hogy gazdája agyonveri. Nem bántotta volna még akkor sem, ha
jogtalan lett volna a verés. Tom ráébredt, hogy saját magát kellett volna
megütnie. Remegni kezdett a szája. Összeszorult a gyomra, nem tudott levegőt
venni… Ökölbe szorított kézzel térdelt a hóban, és üres tekintettel nézte
rettegő kutyáját. Tom szája egyre jobban remegett, a kezét lassan ajkaihoz
emelte. Percek múlva vett csak levegőt, amikor…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése