10. fejezet: The crow, the owl and the dove – A varjú, a bagoly és a galamb

A következő pár nap az ünneplésről szólt a kicsi faház lakói között. Tom igyekezett bepótolni azt az elvesztegetett hat évet, amit kihagyott. Viszont napról napra fáradtabb és sápadtabb lett, szemei beesettek voltak. Állandóan álmos volt, sokat aludt. Edgar és Marcus aggódva figyelték testvérük lassú leépülését. Biztosra vették, hogy akkor lett beteg, amikor egész délután a hóban térdepelt.

De ma félretettek minden aggályt, bút és nyomorúságot: hiszen ma van Szenteste. Tom ragaszkodott ahhoz, hogy idén legyen karácsonyfájuk. Egy kicsi fenyőre gondolt, valahonnan a kert végéből. Három napja megállás nélkül gyártották a díszeket, hogy ne csupaszon álljon majd a fa. Újságpapírból angyalkát formáztak, hópihét hajtogattak, kavicsokat csomagoltak be, hogy úgy tűnjön, mintha szaloncukrok lennének. Most már csak a fa hiányzott.

-          Szerintem azt vágd ki ott! – mutatott Tom az egyikre.

-          Pont azt a rondát?! Alig van gally a tetején! – reklamált Edgar.

-          Akkor azt!

-          Hogy néz az már ki?! Tök ferde az egész…

-          Meg az egy madár háza! – szólalt mg Sunny.

-          Milyen madáré? – kérdezte Marcus.

-            Hát az övé! – mutatott a kislány egy kövér varjúra. – Láttam, amikor elrepült a felső gallyról, mégsem vághatjuk ki az otthonát!

A három férfi összenézett.

-          Sunny, a varjak nem fenyőfán élnek! – mondta Edgar, de a kislány hajthatatlan volt.

-          Akkor melyiket vigyük be? – kérdezte Marcus.

-            Azt ott! – Mondta Edgar, majd el is indult egy lucfenyő irányába, ellentmondást nem tűrve. Azonban az első csapást követően egy hatalmas bagoly repült el a fáról, alaposan ráijesztve a legfiatalabb fivérre, aki ijedtében hátra esett, és belehempergett a hóba. Ránézett a kuncogó Sunny-ra, majd így szólt:

-            Gondolom, az ő házát se vághatom ki…

-            Pontosan! – nevetett Sunny.

Edgar vett egy mély lélegzetet. Hárman három fele indultak, mindenki azt bizonygatta, hogy az a tökéletes fa, amelyikre mutatnak. Csak Sunny állt némán a kert végében. Egy galambot figyelt, amelyik a hóban tipegett. Csipegetett is valamit, de nem ette meg. A madár a kislányra emelte tekintetét. Hosszasan nézett a szemébe. Sunny pedig az övébe. Olyan volt ez, mintha csak ők ketten lettek volna a Földön. Senki más. A galamb azonban befejezte a turbékolást, biccentett csöpp fejével a lány felé, majd elrepült. Sunny követte őt a szemével. Majd megakadt a tekintete az egyik fán.

-          Ez lesz az! – kiáltott végül – Ez lesz a tökéletes karácsonyfa!

A három férfi mosolyogva nyugtázta, hogy megint a kislánynak lett igaza, és az lesz, amit ő akar. Edgar végül addig ütötte a tövét, amíg az egy reccsenéssel jelezte, hogy elvált tövétől. A kidőlt fát csúcsánál fogva húzták be a házba, de még az udvaron lerázták róla a havat meg a jeget. Így is faragni kellett az alját, hogy beleférjen a tartóba. Edgar pedig bosszúsan szisszent fel, mikor egy-egy leolvadó jégdarab a nyakára csöppent, és végigfolyt a hátán. Este hat óra tájékában már teljes díszben állt a fa. Tom addigra már nagyon fáradt volt. Arra se volt ereje, hogy felkeljen a fotelból, és segítsen feldíszíteni a karácsonyfát. ijesztően sápadt volt, két szeme beesett… Lassan pislogott, fájt minden mozdulat. Valahogy senkinek se volt kedve nevetni. Mindenki arra gondolt, mi baja lehet Tomnak. Mennyire súlyos a kór, ami kezdi ledönteni őt a lábáról. De mégis, tartaniuk kellett magukat Sunny miatt. Végre tényleg igazi családként élnek, nem tehetik tönkre az első közös karácsonyt azzal, hogy Tom esetleg elmegy… Senki se akart a halálra gondolni ezen az estén, de mégis rátelepedett a gyász a kicsi faház lakóira. Tom hiába bizonygatta, hogy csak álmos és fáradt, nincs neki semmi baja, de valahogy egyik testvére se hitt neki. Fölöslegesen kérdezték, mi történt, mit érez, fáj-e valamije, a legidősebb testvér kitartóan hallgatott. Ha mégis megszólalt, csak annyit mondott, hogy majd Szenteste megtudják, mi baja van. De úgy tűnik, ez nem fog megtörténni. Tom mély álomba szenderült. Halkan pihegett a fotelban. A kandalló lobogó tüze pirosra festette az arcát. Hiába ébresztgették, nem kelt fel… Edgar és Marcus kiemelte őt a székből, és az ágyába fektették. Jól betakargatták, közben végig azt figyelték, lélegzik-e még. A két fivér könnyes szemmel nézett egymásra. Sunny -val hármasban körbe ülték a karácsonyfát. Nem tudták, hogy mondják el a kislánynak, hogy Tom nemsokára már nem lesz velük… Végül úgy döntöttek, hallgatnak. Csendben, összebújva meséltek a gyereknek vidám és humoros történeteket Tomról, és az ő gyerekkorukról. Hosszasan beszélgettek, míg végül mindannyian elszenderedtek. Marcus lökte meg végül öccsét, hogy Sunny-t fektessék le az ágyba, és térjenek nyugovóra. Edgar nyakig betakarta a csöpp gyereket, , és szokás szerint adott neki egy jó éjt puszit a homlokára. Marcus is hasonlóképpen tett, majd még egyszer boldog karácsonyt kívántak egymásnak… És végül… jó éjszakát is.