1. fejezet: Taikatalvi – Egy varázslatos tél
kezdete
A hó lassan szállingózott a csendes,
London melletti kis város kihalt utcáin. Néha alább hagyott, néha erősebben
esett, de három napja egyfolytában havazott. A járda melletti árkok mind hóval
voltak belepve, elfeledtetve az emberekkel azt, hogy itt bizony tavasztól őszig
virágok nyíltak. Most csak a fehérség látszik. Egy-egy ház előtt hóember töri
meg az egyforma látványt. Egy középkorú férfi még most is havat lapátol, néhány
gyermek pedig szánkóval kergetőzik a hófedte utakon. ők nem aggódnak a hideg
miatt. Élvezik a tél minden percét. Végigsétálva az utcán bárki láthatja, hogy
közeleg a Mikulás: az ablakokban üres, tisztára fényezett kiscipők és
kiscsizmák pihennek. A függöny mögül azért elő-elő tűnik egy-két gyermek, hogy
meglessék a Télapót. Vajon sikerül nekik? Vagy idén is csak a kész csomagot
találják meg a nagy gonddal megtakarított lábbelikben?
Az iskolában most lett vége az utolsó
órának. A gyerekek alig várták ezt a percet, hisz a kicsengővel megkezdődött a
téli szünet. Idén a rendkívüli havazás miatt már december elején befejezik a
tanítást. Nincs pénz fűteni az iskolát, így kiadják az anyagot, hogy otthon
tanuljanak a gyerekek. Egyikük se tiltakozott, nem úgy a január végi
szintfelmérő dolgozat ellen. Mert hát ki venné elő a könyvet-füzetet
karácsonykor?! Senki. így hát kellett valami motiváció, és a tanári kar ezt
találta ki.
a kis elsősök most azonban nem a januári
dolgozat miatt izgulnak, hanem azért, hogy üresen vagy teli találják-e otthon a
kis cipőiket, hiszen ma jön a Mikulás! Az iskolába idén nem látogatott el, mert
tavaly a végzős diákok kicsúfolták a kicsiket, akik emiatt sírva mentek haza. A
gúnyolódás tönkretette az ünnepi hangulatot, a karácsonyi ünnepség is annak a
jegyében telt, hogy ha nincs Télapó, akkor nincs Jézuska sem? Egy kicsi se
tudott örülni az ajándékoknak, hisz az egész történet a jóságos Télapóról és a
Jézuskáról csak átverés… Sok családban nem volt már olyan meghitt a karácsony,
mint régen…
Az elsősök termében nagy volt a
sürgés-forgás. Mindenki olyan gyorsan pakolta el a füzeteket és a könyveket,
amilyen gyorsan csak lehetett. Tizenhárom pici gyermek apró keze szorgoskodott,
hogy mire édesanyjuk jön értük, csak fel kelljen venni a kabátot. Az anyukák
pedig jöttek egyre-másra, öltöztették és vitték haza legdrágább kincsüket, a
gyermeküket.
- Sunny, neked
mit hoz a Mikulás? – kérdezte az egyik jómódú kislány.
- Nem tudom.
Nekem eddig sose hozott semmit. – vonta meg a vállát az apró gyermek. Sunny
kisebb volt a többieknél, soványabb is. Hullámos, hosszú szőke haja, és
égszínkék szeme volt. Olyan, mint egy porcelán babáé. Mindig mosolygott, sose
volt szomorú. Akkor sem, h kicsúfolták az egyszerű, szegényes ruháit,
összefoltozott zoknijait, lyukas kesztyűit. Fel se fogta igazából, hogy ezek a
mondatok a gyűlöletből és a kiközösítésből születtek. Nem szerették őt, mert
szegény volt. Az egyetlen gyerek az osztályból, aki nem kapta meg az élettől
azt, hogy megvegyenek neki bármilyen játékot és ruhát, vagy amit csak akart.
- Háh, Sunny-ék
családja olyan szegény, hogy még a Télapó se járt eddig náluk!
Az osztály nevetett. Gúnyosan nevetett.
Egy szülő se fegyelmezte a gyerekét. Sunny nem értette miért. Csak állt, és
nézett hatalmas boci szemeivel, miközben osztálytársai ujjal mutogatva nevettek
rajta. De Sunny-t nem érdekelte, hisz meglátta azt, aki ma érte jött az
iskolába. Edgar volt az, Sunny nagybátyja. Egy alacsony termetű, szőke hajú,
kék szemű, harmincas éveiben járó férfi állt az osztályterem ajtajában. Mosolya melegséget és nyugalmat árasztott.
Kopottas, itt-ott foltozott kabátja volt, de sapkája és kesztyűje nem. Mikor
meglátta a kislányt, hatalmasra tárta karjait, amibe pillanatokon belül
beleugrott az aprócska Sunny. Szorosan átölelte nagybátyját, majd elszaladt,
felvette kopott kabátját és iskolatáskáját, végül kézen fogva kisétáltak a
teremből. A többiek lenéző pillantást etettek rájuk. Volt, aki el is húzódott
tőlük. Kivéve egy kislányt, aki ajándékokkal telepakolt táskával közelített
feléjük.
-
Látod
Sunny, a mi Mikulásunk ezt hozta nekem! Meg egy csomó édességet.
-
Ez
mind a tiéd? – csodálkozott a kislány.
-
Igen.
Itt ez a maci. Olyan puha, mint a bársony! Ez a baba meg porcelánból van!
Ruhákat is kaptam hozzá, meg egy egész babaházat!
-
Szóhoz
se jutok. Megfoghatom őket?
-
Még
csak az kéne, hogy összefogdosd őket a piszkos kezeddel! – förmedt rá a gyerek
– Ezek az én játékaim, nem pedig a tiéd! – húzódott arrébb a kislány.
-
Nem
akarta elvenni őket tőled! – szólalt meg Edgar.
-
Maga
csak ne avatkozzon a lányom dolgaiba! Én se örülnék, ha egy ilyen koszos
utcagyerek fogdosná össze a gyerekem játékait! Tudja maga, mennyibe kerültek
ezek?!
-
Nem,
asszonyom.
-
Ugyan,
honnan is tudná… Az életben nem látott még ennyi pénzt… Gyere kicsim…
Edgar mély lélegzetet vett. Nem szólt
semmit, csak nézte, amint anya és lány eltávolodik tőlük.
-
Ne
is törődj velük, Sunny. Gyere, menjünk haza.
Ahogy sétáltak a hófödte utcákon, Edgar
nem szólt egy szót sem. Csak ment előre, kézen fogva a kislánnyal, aki egész
végig a Télapóról beszélt. Edgar nem is hallotta, miket mond a gyerek.
-
Ed
bácsi, figyelsz te rám egyáltalán?
-
Tessék?
-
Azt
kérdeztem, figyelsz-e rám. – tette csípőre a kezét a durcás Sunny.
-
Persze,
prücsök. – guggolt le Edgar – A Mikulásról beszéltél.
-
Igeeeeen,
hozzánk is eljön majd? A többiek azt mondták, hogy minden gyerekhez ellátogat,
és visz nekik valamit!
-
Nem
tudom, Sunny.
-
Pedig
jó gyerek voltam! – fonta össze kezeit a kislány – mindig összepakoltam, adtam
enni a kutyánknak és a cicáinknak, egyszer pedig útba igazítottam egy idős
nénit! Lehet, ő volt a Télapó testvére! Mert eléggé hasonlított rá…
-
Hasonlított?
– kérdezte Edgar nevetve, miközben tovább sétáltak.
-
Igen.
Piros ruhát meg kendőt viselt, és volt bajusza is!
Edgar hangosan felnevetett.
-
Ha
te mondod kicsim, akkor az úgy is van! Az a néni volt a Mikulás testvére!
-
Akkor
nekem is hoz majd valamit a Télapó?
A férfi mély lélegzetet vett.
-
Tényleg
nem tudom, Sunny, mi elég szegények vagyunk…
-
Tudom,
nem is olyan kirakati babára gondoltam, hanem valami apróságra! Valamire, amit
nem mindennap kap az ember.
-
Majd
meglátjuk, Sunny. De most gyere, siessünk haza!
Azzal kézen fogta a kislányt, és szépen
lassan eltűntek a hatalmas hóesésben.
